Szerkesztőbizottság:
Dr. Barcsi Tamás, Prof. Dr. Kovács József, Prof. Dr. Florian Steger, Dr. Tari Gergely
Szerkesztő: Dr. Bokor Dóra
OKTÓBERTŐL!
Az egészségügyben dolgozó orvosokat, ápolókat, pszichoterápiás szakembereket nemritkán komoly kihívások elé állítja egy-egy etikai dilemma megoldása. A lehetséges szcenáriók gyakran több kérdést vetnek fel, mint amennyit megválaszolnak, és az adott helyzetben legjobbnak látszó döntés utólag is ébreszthet újabb és újabb kérdéseket. Etika a gyógyászatban címmel induló, új folyóiratunkban az orvosetika területének elismert szakértői vállalkoznak arra, hogy gondolatébresztő írásaikkal minél több oldalról vizsgáljanak meg aktuális etikai kérdéseket, és a problémakör áttekintése kapcsán bemutassanak jó gyakorlatokat, hasznos elvi kapaszkodókat adva a napi gyakorlat számára. Hosszú távú célunk, hogy Olvasóink ne csak érdeklődéssel forgassák a kiadványt, hanem az itt közzétett írások párbeszédet indítsanak el a szakmai szereplők széles körű részvételével.
Az első számban három témát tárgyalunk az etika hazai szakembereivel. Ezek:
- a szívhangrendelet etikai vonatkozásai,
- a pszichiátriai betegek terápiájának etikai kérdései,
- a szenvedélybetegek kezelésének kérdései.
A mindennapi terápiás munkában gyakran hirtelen kerülnek a szakemberek nehéz helyzetekbe. Három konkrét eset kapcsán adunk ízelítőt a gyógyító munka mindennapjaiból. Eszmecserére, a tapasztalatok megosztására létrehoztunk egy facebookcsoportot, amely csoporthoz várjuk a csatlakozást.
ETIKA A GYÓGYÍTÁSBAN - ORVOSOK-TERAPEUTÁK-PÁCIENSEK-KLIENSEK
https://www.facebook.com/groups/1473044587457244
| Méretek | 21 × 29 × 0,5 cm |
|---|---|
| Oldalszám | 28 |
| Kiadás éve | 2026.10.10 |
| Kötészet | irkafűzött |


