Sztehlo Gábor emlékezete

Személyes visszaemlékezések

Füzéki Bálint (szerk.)

Sztehlo Gábor 2009. szeptember 25-én lenne száz éves. Kötetünk köszöntő és alighanem búcsúzó is egyben. Megpróbáltuk összegyűjteni mindazok emlékeit, akik oly sokat köszönhetnek Sztehlo Gábornak, Gábor bácsinak. Mit is köszönhetünk neki? Legtöbben a puszta létet, de- az írások bizonyítják – sokunk még többet: a lélek melegét. Törődött velünk valaki, akiről első látásra sugárzott, hogy több mint egy idegen, aki enni ad, bár ez is nagy érték volt akkor. Ember volt, aki mellett jó volt ott lenni, mert biztonságot árasztott, jó volt belecsimpaszkodni, akit szeretni, tisztelni és becsülni lehetett. Mi több: belülről fakadóan – kellett. Nem is szeretni: visszaszeretni! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy olyanokat is szólásra tudtunk bírni, akiket nem ez a gyermeki bűvölet ejtett rabul, hanem felnőttként találkoztak vele, és lettek őszinte hívei és tisztelői. Kötetünk nem dokumentumgyűjtemény, hanem emlékezés. Immár öreg emberek visszaemlékezései hányatott, tragikus gyermekkoruk történéseire, érzéseire, fájdalmaira és lehetséges megnyugvásukra. Arra az apára, – mindannyiunk apjára – akinek ezt a lehetséges nyugalmat köszönhetjük. Emlékezés,
több mint 60 év távolából lehet-e forrásanyag? Senki ne kérje számon se az egyes megszólalókon, se a szerkesztőn az események történelmi hűségét. Legyen elég a hangulat visszaidézése és annak bizonysága, hogy sokan vagyunk – akiket Gábor bácsi szeretetének melege, emberségének varázsa egy életen át elkísért.