Átkelők

4.935 Ft

Készleten (utánrendelhető)

Válogatott írások halálról és gyászról

A Kharón folyóirat 25 évnyi gazdag anyagából válogatva, Polcz Alaine születésének 100. évfordulójára jelenik meg ez a kötet, amelyben egyaránt olvashatók kultúrtörténeti, filozófiai, orvosi, pszichológiai, teológiai és szociológiai szemléletű írások. A témakörök is sokszínűek: ívük a csámcsogó holtak középkori hiedelmétől a cigányság jelenkori halotti szokásain át, a haldoklók és a gyászolók segítésének lehetőségein keresztül egészen a vizuális média halálképének bemutatásáig terjed.
Kötetünk címe – Átkelők – egyaránt utal a folyóirat nevére és a tanulmánykötet céljára is. Kharón az ókori görög mitológiában az alvilág révésze. Ladikjával a Sztüx folyón át közlekedik élők és holtak világa között. A Kharón folyóirat célja is az, hogy összeköttetést teremtsen e két – csak látszólag távoli – világ között, hiszen az élet nem létezhet halál és a halál sem az élet nélkül. Aki tehát a halál kérdéseivel foglalkozik, valójában az emberi lét legfontosabb kérdéseivel találkozik. Ezekre a kérdésekre azonban érdemes lenne az egyéni életút során minél előbb válaszokat keresnünk. Reményeink szerint a Kharón folyóirat válogatott írásait tartalmazó kötet ebben is segítheti olvasóit.

Berta Péter, Hegedűs Katalin, Horányi Ildikó, Pilling János – a folyóirat és a kötet szerkesztői

Kötészet

Puhatáblás, ragasztott

Kiadás éve

2022 (szeptember)

Terjedelem

386 oldal

Termékkategóriák

Kosár