Meddig terjed – e-Könyv

Katona Viktória

“…Nagyokat nyeltem. Visszaszámoltam, hogy tudjam, melyik az utolsó szám, az utolsó másodperc, amivel eltávozom ebbõl a világból, amire majd megpróbálok emlékezni, mikor új életbe lépek. Az ember lánya utolsó percében egyetlen dologra gondol: ha valóban van lélekvándorlás, a következõ életem legyen kivételesen jó, mert visszakérem a letétet. De csak akkor gondolunk erre, ha még nem éltünk eleget. Ha igen, akkor tök mindegy, hová kerülünk – a lényeget megértettük.
Feltartott kézzel álltam egy nyír tövében. Nem arra néztem, aki a pisztolyt fogta, hanem a csõ végére, a fekete lyuk mélyébe bámultam. Messze állt, de láttam, mi csillog az alján.
Tüskék álltak a talpamba. Futás- és félelemcseppek görögtek le a hátamon, ragacsos masszává gyúrták a hajamat, a testemre tapasztották a ruhát.
Kérlek, ne ölj meg! Könyörgöm!
Nem érdekli. Miért érdekelné? Átkergetett a ligeten, be a susnyás közepébe.
Nem tudok sírni. Sírnék, hátha az meghatja, de annyira akarom, hogy nem megy. Egy sírás választ el a haláltól. Minimum szentté kéne avatni engem, ha sírással sem menteném meg magam. Én és az Úr mindjárt találkozunk és megkapja tõlem a magáét, amiért nem segített sírni…”