Aki nem lép egyszerre

Dének valójában csak meg kellene kérdeznie az apját, és kiderülne, mi történt vele a múltban, de a főhős tart a választól. A képzet, hogy idősebb Kovács D. András valamit tett, amit nem kellett volna, mindennél erősebben nyomasztja. Véletlenekből, látomásokból és elejtett szavakból aztán kirajzolódik a múlt, ami talán igaz, talán nem. A nyolcvanas évek végén járunk, a világ közben fordul egyet, egyesek besúgók lesznek, mások forradalmárok, esetleg forradalmár besúgók vagy besúgó forradalmárok. Közben minden este szól a zene, és elzsongít, elandalít, megfájdít a szerelem.

„Amikor írtam ezt a regényt, nem egyszerűen visszaálmodtam magam a múltba, hogy újra megéljem, milyen az, amikor egyre nyílik, egyre szabadabbá válik a világ. Nemcsak ennek az élménynek az eufóriáját szerettem volna újra érezni, hanem egyfajta kísérletként is tekintettem az írás folyamatára, amelyben talán magam is megérthetem és megértethetem, mitől, hogyan nyílnak meg az ajtók. Feltárhatom, hogy a szabadság kívül van-e vagy belül, tőlünk, belőlünk ered-e, vagy csak egy különleges, kegyelmi pillanat, ami nekünk akkor és ott ezekben a sorsfordító években megadatott.”
Rist Lilla